A párna

Első év — a nevetős szakasz

Áron és Tímea a nászútról hazatérve vették észre, hogy másképp alszanak.

Áron későn feküdt, hajnalban kelt, és nyitva hagyta az ablakot. Tímea korán feküdt, nehezen aludt el, és fázott.

Áron szerint Tímea elvette a takarót.

Tímea szerint Áron „éjszaka terjeszkedik, mint egy rosszul szabályozott nagyhatalom”.

Ezen az első években nevettek.

Ez fontos. A hosszú háborúk elején szinte mindig van egy szakasz, amikor a felek még idézik egymást a barátaiknak.

Harmadik év — a visszatérő apróság

A reggelek elkezdtek egyformák lenni.

– Megint elvitted. – Nem vittem el semmit. – Reggel a paplan kilencven százaléka nálad volt. – Mert te éjszaka átfordulsz. – Én alszom, Tímea. Az alvás nem szándék. – A horkolás sem az. Mégis engem ébreszt fel.

Kilenc mondat. Nyolc éven át körülbelül hetente.

Hatodik év — a passzív-agresszív fordulat

Tímea nem szólt többet reggel. Ehelyett ásított.

Hosszan, hangosan, jelentőségteljesen, pontosan akkor, amikor Áron a kávéját töltötte.

Áron erre azt mondta, hogy „aludj nyugodtan, én majd elmegyek dolgozni”.

Ez már nem az alvásról szólt.

Nyolcadik év — a szabályalkotás

Áron beszerzett egy alvásfigyelő alkalmazást. Aztán még egyet, mert az elsővel nem értett egyet.

Az adatok szerint Tímea éjszakánként átlagosan tizenegyszer mozdult.

Áron ezt megmutatta.

– Tizenegyszer. – És te? – Az én telefonom az éjjeliszekrényen volt. – Vagyis nem mérted magad. – Én nem is vitatom, hogy mozgok. – Csak azt, hogy mérhető legyen.

A telefon még aznap este a fiókba került.

Az adat viszont megmaradt. Az adat mindig megmarad.

Tizedik év — az ellenintézkedés

Tímea vett egy saját takarót. Vékonyat, sárgát, a kanapéra „olvasáshoz”.

Éjszakánként azonban egyre gyakrabban ez a takaró volt rajta.

Áron nem szólt. Áron helyette megjegyzéseket tett a vendégeknek: „Nálunk mindenkinek saját textilje van, mint egy szállodában.”

Tímea ilyenkor mosolygott, és töltött.

Tizenkettedik év — a megtorlás

Áron elkezdett direkt korán feküdni.

Nem azért, mert fáradt volt. Azért, hogy amikor Tímea bejön, ő már aludjon.

Tímea ezt megértette, és lassított. Fogat mosott. Krémezett. Elmosogatta a délutáni bögrét.

Így alakult ki két felnőtt ember között az esti időzítési fegyverkezési verseny, amelyben mindkét fél azt hitte, hogy ő védekezik.

Tizenötödik év — a vendégszoba

Egy szerdai napon Tímea azt mondta: „csak ma éjjel”.

Három hónappal később ott volt a töltője. A könyve. Két pulóvere.

Öt hónappal később a párnája.

A vendégszoba ekkor már nem vendégszoba volt. Csak senki nem mondta ki, mert a kimondás döntésnek számított volna.

Tizenhatodik év — az eszkaláció

Áron megvette a megoldást.

Egy kétméteres, prémium közös paplant, nyolcvankilencezer forintért, két hét szállítási idővel és egy háromoldalas használati útmutatóval.

– Ez megold mindent. – Áron. – Ez a legnagyobb, amit gyártanak. – Tizennyolc év alatt hat paplanunk volt. – Ez más. – A textil mennyisége nálunk soha nem volt a probléma. – Hanem? – Az, hogy szerinted ha átmegyek aludni, akkor elmegyek.

Áron ekkor nem válaszolt.

Ez volt az egyetlen pillanat, amikor a beszélgetés majdnem megtörtént.

Tizenhetedik év — a kommunikáció összeomlása

Három hónappal később mégis vettek két külön paplant.

És működött.

Tímea többet aludt. Áron nem ébredt fel hajnalban. Kevesebbet veszekedtek.

Csakhogy addigra a külön alvás jelentéséről már több sértettségük volt, mint magáról az alvásról.

A megoldás megérkezett.

A probléma addigra elköltözött a másik szobába.

Tizennyolcadik év — a jogi konfliktus

A bontóperben nem szerepelt párna.

Szerepelt viszont a vagyonmegosztás, a lakáshasználat, és egy sor mondat arról, hogy „az utolsó három évben nem éltünk együtt”.

Az életközösség kezdő- és véghatárnapja lett a per legvitatottabb kérdése.

Tizennyolc év, és a végén két ember azon vitatkozott, melyik éjszakán ért véget.