Hétköznapi vita
A visszaváltó automata
Kalocsa · Együttműködés-zóna — amikor a segítség tartja fenn a helyzetet
A jelentéktelen kezdet
2009-ben Bertalan raktárvezető lett annál a cégnél, ahol addig is dolgozott.
Több felelősség, több papír, több telefon.
Esténként bontott egy sört.
Aztán egy másikat.
Ez akkor senkinek nem tűnt fel, mert nem is volt feltűnő.
A visszatérő apróság
Két nagy üveg. Egy liter. Minden este.
Tizenöt éven át.
A mennyiség nem nőtt. Ez fontos, mert ez tartotta életben azt a mondatot, hogy „nincs baj”.
A munkahelyéről nem hiányzott. Ittasan nem vezetett. Botrány nem volt.
A baj nem attól lesz baj, hogy nő. Attól lesz baj, hogy nyolc óra után nincs kivel beszélni.
A passzív-agresszív válasz
Franciska 2016-tól kezdve többször szóvá tette.
– Zavar. – Akkor abbahagyom. – Tényleg? – Ha zavar, abbahagyom. – Most mondom, hogy zavar. – Akkor jó.
Másnap minden ugyanúgy volt.
Ez a párbeszéd tizenöt év alatt körülbelül negyvenszer hangzott el, kisebb változtatásokkal.
Egyik alkalommal sem következett belőle semmi.
A szabályalkotás — a bevásárlólista
Itt jön a rész, amelyet Franciska a legnehezebben mondott ki.
Tizenöt éven át ő vette meg a sört a heti nagybevásárláskor.
Nem véletlenül. Nem szórakozottságból.
Rendszeresen, tételesen, a listára írva.
Az indoka az volt, hogy így legalább tudja, mennyi van a házban.
Az igazi indoka az volt, hogy így az este kiszámítható.
Aki tudja, mennyi van a házban, az tudja, mikor lesz vége az estének.
Az ellenintézkedés, amiről senki nem tudott
2019 tavaszán Bertalan negyvenegy napig nem ivott.
Egyedül csinálta. Nem szólt róla.
Azt akarta, hogy vegyék észre.
Ez a mondat a lavina közepe.
Egy felnőtt ember negyvenegy napon át várt arra, hogy valaki megkérdezze tőle: mi változott?
A negyvenkettedik napon Franciska hazaért a boltból, és megkérdezte:
– Hozzak bort a vacsorához? – … – Vagy nem kell? – Hozzál.
Aznap este ivott újra.
Utána két évig nem próbálta meg.
A megtorlás — a szomszéd a sorban
Valamikor 2021-ben Bertalan a kalocsai automatánál állt, és pakolta be a palackokat.
Mögötte a szomszédjuk állt.
A szomszéd nem szólt semmit.
Csak megnézte.
Bertalan onnantól Paksra járt.
Negyven kilométer oda. Negyven vissza. Egy tankolás körülbelül minden harmadik alkalommal.
Az indoklás, amit a bíróságon adott, egyetlen mondat volt: „Ez a legszégyenletesebb dolog, amit tettem, és nem az ivás.”
Az eszkaláció — a nyugták
2024. április 2. és július 9. között négy visszaváltási nyugta gyűlt össze a kesztyűtartóban.
Ötvennyolc palack.
Ötvenegy palack.
Negyvenkilenc palack.
Ötvennégy palack.
Összesen kétszáztizenkettő. A visszatérített összeg tízezer-hatszáz forint.
A benzin, amit ezért elhasznált, ennek a többszöröse volt.
A rendszer működött.
A házasság kevésbé.
A kommunikáció összeomlása
2024. július 18-án, 20:41-kor Franciska ezt írta:
„Miért Pakson váltod vissza?”
20:58 — „Ott van parkolóhely.”
A következő üzenetük két nap múlva ment el, és a fűnyírásról szólt.
Tizenhét perc kellett a válaszhoz.
Tizenhét perc alatt egy ember végig tud gondolni egy egész házasságot, és a végén azt írja, hogy parkolóhely.
A jogi konfliktus
Franciska augusztusban ügyvédhez ment.
A keresetlevélben az szerepelt, hogy az életközösség helyrehozhatatlanul megromlott.
A négy nyugtát becsatolták.
A tárgyalás előtti éjszaka Franciska nem aludt, és nem azért, mert dühös volt.
Hanem mert kiszámolta, hogy a kétszáztizenkét palackból hányat ő maga vitt haza a bevásárlásból.
Mind a kétszáztizenkettőt.
Kinek adsz igazat?
A nép ítélete
Következő ügy: Kelemenék — a név
Kitalált, valósághű ügy. Nem jogi tanács. VálásTudástár.